2017. január 31., kedd

WordMagic Kártyák

Amikor középiskolában tanítottam, kitaláltam egy játékot, mert a diákok néha nem akartak tanulni, nem akartak az órán aktívan részt venni, és én úgy gondoltam, ahelyett hogy vitatkozom velük, inkább egy kicsit becsapom őket. Elkezdtem úgy tanítani, mintha játszanánk, de közben persze tanultunk, ráadásul nevetve. Azt találtam ki, hogy mondatokat gyűjtök ki a pedagógia könyvből, azokról az oldalakról, amit éppen akkor tanultunk, és aki a leghamarabb megtalálta az általam felolvasott mondatot, átvehette a szöveg olvasását. Persze valami aprósággal díjaztam a szemfülességet, de az a néhány plusz nem volt túl nagy ár, a motivált diákokért cserébe. Rövid idő alatt elértem, hogy órán az egész osztály a könyvét bújta, amikor következett a játék. Nagyon arányosak voltak, nagyszerű móka volt, és most amikor a WordMagic Kártyákhoz keresem a mondatokat, gyakran eszembe jutott ez a régi emlék és az is, mennyire szerettem tanítani. Aztán az jutott eszembe, milyen hálás vagyok a sorsnak, amiért most is taníthatok, csak most felnőtteket, és  Life Coachingot. Itt már nem kellenek a trükkök, mert aki jelentkezik a tanfolyamra motivált és lelkes. A szokás viszont nagy úr, és én hozzászoktam, hogy amikor tanítok megpróbálom kellemesebbé, és könnyebbé tenni a tanulást. A WordMagic Kártyák is ezt a célt szolgálják. Egy kis zene, egy kis olvasás, és már be is fészkelte az a sok tudás magát a fejünkbe. 


2017. január 22., vasárnap

Áldás kérés az erősekre

Megérkezett hozzám az első képzési portfólió a Life Coach képzés befejezése után, és annyira meghatódtam, mert egy olyan hallgató készítette el, aki annak idején nem a képzés miatt keresett meg,  hanem mediációra szeretett volna jönni, de annyira összetett volt a problémája, hogy végül abban állapodtunk meg, inkább kezdje el a képzést, és ha megerősíti magát a tanultakkal, akkor remélhetőleg fogja tudni kezelni azokat az élethelyzeteket, amik nehézséget okoznak neki.

A Life Coach képzés befejezése után készített portfólióban, az egyik faladatnál be kell mutatni, a titoktartási kötelezettség betartásával,  egy olyan esetet is, amit a frissen végzett life coach vezetett le.

Meghatott az, hogy néhány hónap alatt ennyire megerősödött, és másoknak a problémáján is tud már segíteni. Eszembe jutott az egyik kedvenc Bagdi Bella dalom, amelyben áldást kérünk a gyengékre, az erősekre, és önmagunkra is. Ezzel a dallal szeretném megköszönni minden hallgatónknak, hogy részt vesznek az általunk szervezett Life Coach képzésben. Hiszen minél többen leszünk life coachok, annál többen lesznek az olyan erősek, akik tudnak adni a világnak, mert ők már ráébredtek az erejükre, így támogatni tudják a gyengéket, az erőseket, és támogatni tudják saját magukat is, akár gyengének, akár erősnek érzik magukat.

Megosztom Bagdi Bella előbb említett dalát, melynek címe "Világíts a világért", mert szerintem gyógyítja az embereket. Bella legközelebbi koncertjéről is található információ a videóban.

2017. január 11., szerda

"Viszed innen azt a mocskos lelkedet!"

Vasárnap délelőtti családi idill a nappaliban, a család néhány tagja még pizsamában, mások már felöltözve jönnek-mennek, a televízióban pedig, ahogy ilyenkor szokott, megy egy mesefilm. Senki sem tudja ki kapcsolta be, azt sem mi ez, de van benne egy mondat, ami leültetett a televízió elé: "Viszed innen azt a mocskos lelkedet!"-hangzott el, vasárnap délelőtt 9.25-kor, a  Disney Channel csatornán, ahol 2017.01.08 08:00 - 09:50 között a Hercules című rajzfilmet adták. A mesefilm tájékoztatója szerint a görög istennek Zeusznak és Hérának gyermeke születik, a kis Herkules. A főisten fivére,  a gonosz Hadész, aki Zeusz leigázását tervezi, Herkulest félig emberré - félig istenné változtatja, mert egy jóslat szerint épp Herkules miatt nem tudja majd átvenni a világ irányítását. Bár Herkules a földön nevelkedik, isteni ereje megmarad. Azonban amikor Zeusz beavatja halhatatlan örökségének titkába, Herkulesnek igazi hőssé kell válnia, hogy visszatérhessen az Olympusra, Az alvilág uralkodója a gonosz Hádész azonban azt akarja, hogy tüntessék el, öljék meg Herkulest. A címben idézett mondat az alvilág urának a száját hagyja el, a rajzfilm vége felé, akit a sajátjai vesznek körbe, egy jól irányzott ütés után. Á - gondoltam diadalittasan - ezt megírom egy blogban. Szóval, hiába minden cselszövés, és ármány, nem lehet legyőzni azt, aki tudja magáról, ki is ő valójában. Ami pedig a cselszövő, irigy gonoszakat illeti, még az ilyen Hádész félék sem bírják a saját fajtájukat. Na ugye, hogy nem éri meg gonosznak lenni! A gonosz lelkektől mindenki húzódozik. Bizonyítás és szórakozás végett bemásolok egy videót, ahol a 8.50 perc környékén hangzik el a címben említett mondat. Persze nem szeretném ennyire rossz rezgésű mondattal zárni a bejegyzést, így a végére kerüljön inkább az, a mondat, amit Zeusz mondott a film végén a fiának: "Nem az a legfontosabb, milyen erős a karod, hanem az, hogy milyen erős a szíved." A következő bejegyzés pedig szóljon majd arról a mondatról, ami ennek a videónak az  5. perce környékén hangzik el: "Aki feladja, az a zöldfülű."


2017. január 6., péntek

Az foglalkoztat bennünket, amivel még nekünk is dolgunk van

Január hatodika van. Azon gondolkodtam, vajon hányan szegték már meg, egy héten belül, az újévi fogadalmukat? Ilyenkor aztán jönnek a mentegetőzések, magyarázkodások, megítélések, pedig szinte borítékolható az esetek jelentős részében a kudarc. Komoly irodalma van már ennek az elemzésnek is, ha barátunkat Google-t kérdezzük, a legegyszerűbb keresésére is több-százezer lehetőséget mutat.
Mindez arról jutott eszembe, hogy tegnap megint túldolgoztam magam, és éjfélkor még kisfilmet töltöttem fel a You Tube csatornámra. Pedig már néhány új év kezdetén, néhány születésnapon, és néhány nagy projekt után is megfogadtam, hogy felszámolom a munkamániámat. Egyébként haladok is, valamennyire, csak vissza-vissza esek. De ilyenkor felállok, leporolom magam, és indulok újra, azzal az elszánt hozzáállással, hogy most biztosan sikerül. Hiszen már annyi tapasztalatom van. Például ezzel a módszerrel hagytam abba a dohányzást. Igaz tizennégy évig tartott, mire sikerült, de megérte újra újrakezdeni, a kudarcok után, mert már 2002 óta nem dohányzom. Ráadásul nem is hiányzik. Remélem egyszer túl leszek a "túldolgozáson" is, csak ez keményebb dió, mert szülői örökség, míg a cigaretta, csak kamaszkori butaság volt. Elméletben egyébként már elég jó vagyok, értem, sőt el is tudom mondani, miért fontos kézben tartani az elfoglaltságainkat. Belinkelem egyik kisfilmemet, ahol erről beszélek, talán másokat elgondolkodtat. Biztosan vannak akik arra gondolnak, miért beszél valaki arról, ami még neki sem megy? Mert a kettő nem zárja ki egymást, és egyébként is az foglalkoztat általában bennünket, amivel még nekünk is dolgunk van.



2017. január 4., szerda

Mi van a családi puttonyban?

A családunk alapvetően meghatározza az életünket. Ebben a kisfilmben, egy rövid történetből megérthetjük, hogyan öröklődnek őseinken, és rajtunk keresztül, szinte észrevétlenül a gyermekeinkre tovább családunk szokásai. Egy ártatlan tepsi-sonka örökség talán megmosolyogtat bennünket, de tudjuk mindannyian a családi puttonyban vannak olyan történetek is, amit jobb lenne lezárni, hogy a gyermekeinknek már ne kelljen cipelniük tovább. Ezeknek a nehéz örökségeknek a felszámolásában is segíthetnek képzéseink, és szolgáltatásaink, de a kisfilmben említett nagyszerű könyvet használva, akár egyedül is utána eredhetünk a  családunk történeteinek. Aki bennünket választ, annak szeretettel várjuk az érdeklődését a 06 30 240 00 07 telefonszámon.